Igen. Mert melegem van. Olyan jó azoknak, akik élvezik a nyarat, a napsütést. Én menekülök, jobb híján a lakásban ténfergek, redőny le, némi huzat és ventilátor. Ez van. Csak főzni ne kéne ilyenkor! - attól aztán totálkáros leszek.
Az éjjel megint világvége hangulatban voltam. Visszatérő álom. Legtöbbször az ég változik meg először, most is. Kinéztem az ablakon és annak ellenére, hogy nappal volt, az ég teljesen elsötétedett és megjelent az égen a Sixtus-kápolna freskója. Először azt hittem, hogy valahogy az égre vetítik, de aztán valamiből rájöttem, hogy nem, hanem ez itt a végítélet napja. Az ég borzalmasan sötét volt, de nem mint éjjel, hanem, mint amikor vészjóslóan sötét felhők borítják be, vagy mint amikor teljes napfogyatkozás volt. Nagyon félelmetes látvány. Eszembe jutott, hogy vajon a gyerekek otthon vannak-e, és hogy ezen a napon mindenki igyekezzen az otthonában, szeretteivel együtt lenni. Azon morfondíroztam, hogy én meg itt vagyok egyedül, mert Apónak épp most jutott eszébe elmenni itthonról. És közben nem tudtam levenni a szemem az égről!
Ez az egész olyan furcsa. Miért álmodom én ilyeneket? És ezek az álmok nagyon hasonlítanak egymásra. Nagyon furcsa az érzés is, ami ilyenkor álmomban elfog. Nem félelem, de az is van benne. Nagyon összetett, szavakkal el nem mondható. Utána sokáig a hatása alatt vagyok.
Valami magyarázata csak kell, hogy legyen! Valami tudatalatti működik...
