Tudom, hogy nem volt fiatal, tudom, hogy nem él senki sem örökké, tudom, hogy egyszer mindenki elindul arra az utolsó útra..., mégis... - nagyon fog hiányozni.
Soha többé nem ír új regényt, verset, színdarabot, meg kell elégednünk azzal, amit eddig alkotott. Szinte fáj. Nagyon szeretem az írásait, szerettem kedves lényét, szerettem hallgatni okos, szép szavait.
Szabó Magda ma délután, könyvvel a kezében, olvasgatás közben ment el örökre.
A könyv, a kedves jó barát, elkísérte őt az ismeretlen úton is.
Soha többé nem ír új regényt, verset, színdarabot, meg kell elégednünk azzal, amit eddig alkotott. Szinte fáj. Nagyon szeretem az írásait, szerettem kedves lényét, szerettem hallgatni okos, szép szavait.
Szabó Magda ma délután, könyvvel a kezében, olvasgatás közben ment el örökre.
A könyv, a kedves jó barát, elkísérte őt az ismeretlen úton is.
Szabó Magda: MEGMARADT SZOBOTKÁNAK
„Hogy én? Hogy énvelem mi lesz?Ezzel most ne törődj. Harmincnégy éven át csak azon törted a fejed, nekem hogy legyen könnyebb, hogy bírjam elviselni a magam sem éppen problémáktól mentes akadályversenyét, most magaddal foglalkozz, az én életművem kész. A szertartás is kész, hallod az éneket? Nincs már szívem félelmére nézni sírom fenekére… Ne félts, én a szó minden értelmében hiszek a feltámadásban. Hát csak várj majd rám a Katalin utcán, ahogy megbeszéltük, „majd jövök”, ahogy Encsy Eszter az Őz-ben ígérte. Holtbiztos jövök, olyan biztos, mint ahogy meghaltál, holtbiztos, hogy jövök, olyan biztos, mint ahogy nem haltál meg.”
(részlet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése