Családi mindenféle

A nagy izgalmak után nagy a csönd is. Most kezdem kiértékelni a helyzetet, hogy mi várható, mit kell megcsinálni, elintézni. Közben felváltva járunk Apóval a kórházba. Apukám ma már pirospozsgás arccal feküdt az ágyban (nem a láztól, hanem a nyári, balatoni napsugártól), jó volt látni, hogy újra a régi.
Bizony, eddig fel sem merült bennem, hogy vele is történhet valami. Ő olyan, hogy VAN! Jóban, rosszban, mindig! Pedig volt ő már nagyon beteg, amikor az életéért aggódtunk, de az olyan régen volt...
Most viszont jól fejbe kólintott a felismerés, hogy bármikor elmehet Anyukám után, hiszen nem fiatal, ám ezt ügyesen titkolja. :) Nagyon aktív, vásárol, főz, takarít, olvas, rejtvényt fejt, a dédunokákkal játszik, persze jóval visszafogottabban, mint annak idején az unokákkal. Kicsit már összement, meghajlott, ősz lett a haja, de a szíve olyan fiatal, mint régen. Kicsit mindig olyan volt, mint egy nagy gyerek. Ezt a gyermekségét nem veszítette el soha.
Mikor mentem a kórházba, ragyogóan sütött a Nap, de közben olyan erős és hideg szél fújt, hogy majd' levitte a fejem és komolyan fázott a mancsom. (Az előbb olvastam Vackort!)
Holnap lesz az én naaagy fiam születésnapja. Akkor meleg volt, majdnem nyár. Mindkét csemetém nagy melegben született, bár május és október nem nyári hónapok, de a meleg, mint azt már többször említettem, nekem ááárt! A fiam előbb is jött pár héttel, mint ahogy vártuk, és ez volt a szerencse, mert a nyakára volt tekeredve a köldökzsinór. Nem is sírt fel rögtön, csak miután kicsit megpaskolták az arcocskáját. Azt a pár pillanatot nem kívánom senkinek! Hogy mi-minden szaladt át az én fejemen?! Aztán meghallottam a hangját és akkor végre megnyugodtam. Később, amikor bajok voltak vele (mert voltak), félig viccesen azt mondogattam, hátha az a pár pillanat, amíg nem jutott oxigénhez, az ártott meg neki. :) Mindez ma már nem látszik rajta és egyre kevesebb a baj is vele. :))
Hááát... innen is kívánom, hogy Isten éltessen nagyon sokáig drága kisfiam!