Téli álom?

Csakis az lehet, vagy a szokatlan meleg bágyasztja az ismerős bloggerinákat és engem? Olyan nagy a csönd. Én mostanra kezdem utolérni magam az elmaradt házimunkákban. Végre a hajam is rendben, sokkal jobban érzem így magam. :) Nem nagy dolog, de ha az ember lányának fáj a dereka és idegcsatorna szűkület miatt zsibbad a bal keze, hát akkor nem egy kellemes tevékenység a hajmosás, festés, berakás. Mindegy, túl vagyok rajta, legközelebb, remélem, legalább az egyik fájdalom elmarad.
Az elmúlt héten nagyon sokat gondoltam a Mamámra. 65 éves volt amikor meghalt. Előző év tavaszán állapították meg, hogy valami van a tüdején, de nem ment be a kórházba, hanem még azt a nyarat lent töltötte a Balatonon úgy, ahogy minden évben szokta. Jól tette, segíteni úgysem tudtak volna rajta, így viszont volt még egy szép nyara. Aztán január 1-jén meghalt az Édesanyja - nagymamám - 96 éves korában. Utána nagyon gyorsan Anyukám is lerobbant, kórházba került, majd újra haza és június 19-én örökre elment.
Most a születésnapja volt, de ezek az emlékek is előjöttek. Előjött a kicsikorom, amikor "Amuci" volt nekem, amikor direkt mögötte mentem az utcán, hogy lássam az én gyönyörű szép Mamám sötétkék kabátos, valószínűtlenül karcsú alakját, szép hosszú, szőke haját. Életben sokkal szebb volt, mint a fényképeken! Sok-sok emlék..., volt min elgondolkozni.
Például az is eszembe jutott, hogy én egy névnapi ajándék vagyok. A háború után, az első névnapja előtti napokban apukám érdeklődött, hogy mit szeretne kapni és a mamám azt válaszolta: gyereket! :) 9 hónap múlva megérkeztem. :)
Ilyen, nekem nagyon kedves és egyben kicsit fájó emlékeket idézgettem fel a múltból... a kötelező gyakorlatok (házimunka) végzése közben. Régen együtt beszéltük meg ezeket a dolgokat, később csatlakozott hozzánk a lányom is. Olyan jókat beszélgettünk, nevetgéltünk a nagy ebédlőasztal mellett! Közben apukám és a fiam valamit játszottak, ők nem szóltak bele a lányok dolgába. Az asztalon sütemény, kávé, az elmaradhatatlan cigaretta, üdítő és virág. Az az elmaradhatatlan cigaretta! Mikor már nagyon beteg volt, tudta, hogy mi a baja, - kérdeztem, miért nem hagyja abba a dohányzást? Valamiben meg kell halni - jött a válasz. Szeretett dohányozni, neki így volt az élet gömbölyű.
Remélem, sőt, talán tudom is, hogy boldog volt. Ő teljesítette a feladatot, amit a sors adott neki. Bízom benne, hogy így van...