2006. június 30., péntek

Nemes Nagy Ágnes:

Eső, vihar

Az idő nagy úr! Most nem a múlására gondolok, hanem a járására. :)
Tegnap úgy éreztem, eljutottam a végső pontig, ameddig még el tudom viselni a meleget. Ma délelőtt ez az érzés csak erősödött bennem, na de aztán jött egy olyan szélviharral fűszerezett zuhé, hogy juhééééé! Rohantam becsukni ajtót, ablakot, biztonságba helyeztem a növényeket és élveztem a kellemes hűs levegőt.
Később zoknit húztam, mert kezdett fázni a lábam. Elzártam a ventillátort. Haj de jót fogok én mindjárt aludni!
Ha lehet azért nappal ne legyen 80 %-os páratartalom, ha kérhetem...

2006. június 27., kedd

Forró nap

Már reggel nagyon meleg volt. Nem is ébredtem jól, a fejemben az agyam mintha megolvadt volna, minden kis mozdulatra belehasított a fájdalom. Gyorsan kávé, quarelin. Így indult a nap.
Később, szinte fizikai fájadalmat éreztem, amikor meg kellett főznöm egy adag tésztát, pedig hát az igazán nem nagy ügy!
Majd tengtem-lengtem, olvastam, elaludtam. Arra ébredtem, hogy iszonyú melegem van, olyan vizes vagyok, mintha egyenesen a zuhany alól jöttem volna. Kiderült, hogy áramszünet van, és a ventillátor lapátjai bágyadtan álldogálnak. Ennyi kellett csak nekem! - én még bágyadtabban álldogáltam, aztán erőt vettem magamon és ittam egy kávét. Ettől kicsit magamhoz tértem. Na nem nagyon!
Kb 2 óra elteltével visszajött az áram, hurrá! - elindultak a lapátok, közben alkonyodni kezdett, a Nap már nem sütött olyan elemi erővel, végre ki lehetett nyitni az ajtót, ablakot. Micsoda öröm! - jár a levegő...
Most itt ülök a gép előtt, mögöttem csöndesen duruzsol a tv, más nem is világít, mert az erkélyajtó tárva-nyitva és nagyon nem szeretem, ha bejönnek a lepkék, bogarak. Nem félek tölük, mert miért is félnék? - csak egyszerűen rosszul tűröm, ha rámszállnak, vagy a fülem körül zümbörögnek. Nnnna!

2006. június 26., hétfő

Albrecht Dürer:


Kezek, tanulmány
(készült 1506-ban)

2006. június 24., szombat

Szántód

Egy csöndes délután...

Mosás a kertben egy kis segítséggel.

2006. június 23., péntek

Balaton

Rhumel hétvégén meglátogatja a Balatont, én most még csak képeken gyönyörködöm benne. A partról, ahol mi szoktunk nyaralni, pont a Tihanyi-félsziget és az apátság látszik, ott jár a komp. Igen..., Szántód a hely, ezt nem volt nehéz kitalálni!

Szántód Árpád-kori település, már a tihanyi apátság alapítólevelében tesznek említést róla. A Tihannyal való összeköttetés egyidős a faluval, már II. Endre 1211-es birtokösszeíró levelében szerepel a rév kifejezés. E tényt erősíti, hogy IV. Kelemen pápa bullája is megemlíti a balatoni rév létezését. Az átkelőt később II. József a királyi kamara felügyeletébe helyezte, majd a XX. század elején Somogy vármegyéhez, később pedig a Balatoni Hajózási társasághoz került.

Szántódot nem véletlenül nevezik a megye északi kapujának. A község és Tihany közötti kompjárat a szezon alatt hatalmas forgalmat bonyolít le, hiszen a közlekedési eszköz összeköti az északi és déli part legszebb településeit. Az átkelést évszázadokon keresztül fadereglyékkel oldották meg, a múlt században nagy fahajó közlekedett, ma pedig modern kompok szállítják az utasokat és az autókat. Mólóját kétszáz évvel ezelőtt építettek, s 1848-ban a postai forgalomba is bekapcsolták. 1928-tól szállította az utasokat a motoros komphajó, amely harminc évvel később már teherautókat és nagyobb járműveket is fuvarozott a két part között.

(Részlet Szántód honlapjáról)

Émile Verhaeren:

2006. június 22., csütörtök

Bush és a bús

Este láttam a Híradóban az egyik tüntetőt, azt, amelyik a déliek zászlóját lobogtatta és elküldte Busht a búsba... Így még mulatságosabb volt. A cirkusz, ami a látogatás miatt alakult ki, az már nem volt mulatságos. És egyáltalán... Megfogadtam, hogy egyik blogomban sem politizálok, úgyhogy csak hallgatok, hallgatok. Nagyokat.

G. W. Bush és bús

A mai nap krónikájához tartozik:
Lányom déli 12 óra előtt pár perccel telefonált, hogy baktat a belvárosban, mert Bush elnök miatt ugye, semmi jármű nem közlekedik. Így viszont látott egy tüntetést. Két ember, az egyik egy déli államok szövetségi zászlóját lobogtatva, a másik egy magyar zászlót, azt ordítja, hogy Bush menjen a búsba! Ilyenkor, esküszöm, nem tudom, hogy sírjak-e, vagy nevessek?
Inkább nevetek.Photobucket - Video and Image Hosting

Más:
Gyülekeznek a fellegek hazánk egén.Photobucket - Video and Image Hosting Nem átvitt értelemben, hanem szó szerint. Én nem bánom, essen, de akkor a levegő is hűljön már egy kicsit, mert ha csak arra lesz jó az eső, hogy még párásabb, fülledtebb legyen a levegő, hát akkor én, én..., én nem is tudom, mit csinálok! Azért harakiri nem lesz belőle! Megyek és iszom egy jó kávét.Photobucket - Video and Image Hosting

2006. június 21., szerda

Karinthy Frigyes:

EGYÜGYŰ LEXIKON (részlet)

KÖZMONDÁS

Rövidre fogott tanácsok és életbölcsességek, melyek szimbolikusan vagy átvitt értelemben fejeznek ki egy tapasztalatokon alapuló igazságot, melyet kellő magyarázattal és értelmezéssel körülményekre és helyzetekre hasznosan alkalmazhatunk. Vigyáznunk kell azonban, hogy helyesen alkalmazzuk őket, és ne tévesszük össze a körülményeket, amelyekre alkalmaztuk. Néhány példát magyarázattal alább közlünk:

1. Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Aki másnak valami kellemetlenséget csinál, neki van belőle baja. Például ha valakiről bebizonyítom, hogy azt a sok pénzt, ami van neki, sikkasztotta, és neki ezzel kellemetlenséget csinálok, nekem van belőle bajom, mert akkor ő nem ad nekem abból a pénzből. Fordítva viszont: aki magának vermet ás, más esik bele, például ha én elcsábítok egy leányt, más veszi el feleségül.

2. Amelyik, kutya ugat, nem harap.

Megnyugtató tapasztalat, mely szerint bátran lehet közeledni az ugató kutyához. Kezdőket azonban figyelmeztetünk, hogy a kutyák nem tudják ezt a közmondást. Megfordítva: amelyik kutya harap, nem ugat - ez még nincs bebizonyítva, lehet, hogy ugat, csak nem hallani, mert tele van a szája.

3. Kaparj, kurta, neked is lesz.

Például ha valakinek valami bőrbetegsége van, és azt egy másik ember kaparja, neki is lesz.

4. Eső után köpönyeg.

Egészségügyi szabály, mert eső után rendesen hűvösebb a levegő, és így ajánlatos übercigert húzni.

5. Vér nem válik vízzé.

A legújabb orvosi tudomány által megdöntött tapasztalat (lásd: vízibetegségek).

6. Kutyából nem lesz szalonna.

Legfeljebb disznózsír.

7. Minden órádnak leszakaszd virágát.

"Virág" alatt átvitt értelemben fiatal leányokat és nőket kell érteni. Megfordítva zsebmetszők részére alkalmazható: minden virágnak (leány, nő) leszakaszd óráját (zsebóráját).

8. Sötétben minden tehén fekete.

Rendkívüli jelentőségű ipari felfedezés, melynek segítségével nagy mennyiségű fekete lakkot és festéket meg lehet takarítani azok részére, akik ragaszkodnak hozzá, hogy a tehenek feketék legyenek, nem szőkék.

9. Öreg ember, nem vén ember.

Sajátságos patológiai kísérlet, melynek segítségével be lehet bizonyítani, hogy öreg embereknek elméje már teljesen el van gyöngülve, amennyiben nem veszik észre, hogy "öreg" és "vén" ugyanazt jelenti. Fiatal ember ugyanis nem ugrana be ilyen marhaságnak, hogy "fiatal ember nem ifjú ember".

10. Más kárán tanul az okos.

Például ha valaki franciául tanul, az az apjának a kára, mert neki kell fizetni a tanárt.

11. Égre követ ne dobj, mert fejedre esik.

Például ha valaki elmegy egy épülő ház alatt, ráesik az a kő, amit más az égre dobott. Helyesebb tehát a követ magasból a földre dobni, akkor más fejére esik.

12. Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.

Egészségügyi tanács, ami főleg azoknak kellemetlen, akiknek nagyon hosszú takarójuk van; ezeknek néha kétméternyire ki kell nyújtózkodni.

13. Ki korán kel, aranyat lel.

Viszont aki aranyat lelt, későn fekszik, és másnap már nem tud korán felkelni. Leghelyesebb le se feküdni, akkor mindenkit megelőz az ember.

14. Ki kevéssel be nem éri, az a sokat nem érdemli.

S így érdemtelenül kapja meg.

15. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa.

Kivéve Kovács Gyulát.

16. Lassan járj, tovább érsz.

Az érettségiző fiatalemberre fordítva áll: lassan érik, tehát tovább jár.

17. Minden látszat csal.

De minden csaló látszik.

18. Nem mind arany, ami fénylik.

Lehet kedvező körülmények közt gyémánt is.

19. A türelem rózsát terem.

Egyebet nem.

Graffitik:

Légy hű magadhoz! Egész életedet vele kell leélned.

Ne vezess túl gyorsan, mert még lemarad az őrangyalod

Óriási ötletem volt reggel, de nem tetszett.

Az egypúpú tevét az különbözteti meg a kétpúpútól, aki akarja.

Örökké akarok élni. Eddig sikerült.

Ha a szüleidnek nincs gyereke, nagy valószínűséggel neked sem lesz.

Több ezer telefonszámot tudok fejből, csak azt nem tudom, hogy melyik kié.

Kicsi a bors, de tényleg.

Woody Allen:

Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről.

2006. június 19., hétfő

Kloss kapitány

Ma délután kapcsolgattam a távirányítót, hát mit látok? - Kloss kapitányt! Esküszöm, jó volt nézni, pedig de régi sorozat! Egy egész ország szerette, izgult érte annak idején. Meg is énekelték a Tenkes kapitányával együtt, ha jól emlékszem... Nekem még a Stirlitz ilyen emlékezetes, ja, meg a Belfegor! A Forsyte Saga-ról nem is beszélve. Akkor kezdtem el olvasni a könyvet, hamarabb elolvastam, mint ahogy a sorozat végetért. Azóta is az egyik kedves könyvem.
Csak azon csodálkozom el néha, hogy milyen más volt akkoriban a férfiideál. Aki ma is ugyanúgy tetszik, mint régen, az Belmondo, na nem a mostani, hanem a fiatal. :)

2006. június 18., vasárnap

Vasárnap délután

Redőny leengedve, megy a ventillátor, ablakok mindenhol nyitva, mégis meleg van. Most ettem hideg zöldbab főzeléket, nem árt meg, mert csak habarva van. Jobb, mint a fagyi, legalább sós. Iszom a sok ásványvizet... Azért a fagyi is jöhet ám! Van még a mélyhűtőben szőlős, hmmm..., nagyon szeretem. Joghurtból is több fogyott, mint egyébként.
Csak a fejem üres, ilyen melegben gondolkodni sincs kedvem...

2006. június 16., péntek

Rafael Nadal

Játék közben

Rafael Nadal, amikor megnyerte a Roland Garrost. Roger Federert győzte le, igaz, salakon, ami Federernek nem a legideálisabb terep, de akkor is! És még csak 20 éves...

2006. június 15., csütörtök

Fodor Ákos:

(35)

egyetlen percem
sincs, amit elcserélnék
egy másik percért

Kicsi kéz

Kommentár nélkül.

2006. június 12., hétfő

Csermely János (1882-1963)

Dombok

2006. június 11., vasárnap

Könyvhét...


Sajnos nem használom ki az Ünnepi Könyvhét adta lehetőségeket. Úgy alakultak a dolgok, hogy nem tudtam eljutni a könyves sátorokhoz. Elég sok könyvünk van, de mindig akad, főleg mai költő, író, akitől azért szívesen vettem volna verses kötetet, vagy egy jó regényt. Azzal vígasztalom magam, hogy ezek a könyvek majd kaphatók lesznek később is, legfeljebb nincs dedikáció, az nem is annyira izgat. Persze, értékesebb lesz a könyv általa, de ami benne van! - az a lényeg!

2006. június 10., szombat

Ünnepi Könyvhét


A 77. Ünnepi Könyvhetet és az
5. Gyermekkönyvnapokat
2006. június 8-12. között rendezik meg a budapesti Vörösmarty téren.

2006. június 9., péntek

Párizs, zenészek

Így zajlik az élet a Pompidou Központ tövében.

2006. június 8., csütörtök

Minden OK

Jól van, működik minden. Tegnap éjjel nem lehetett bejönni, de mára kijavították a hibát.

2006. június 7., szerda

Párizs, Az idő védelmezője

Ehhez a képhez tartozik, hogy van ott a szoborral szemben egy kávéház, ahol valami nagyon finom fagyit ettünk! Ez a szobor - már meg nem mondom, hogy óránként, vagy félóránként - életre kel és akkor az idő védelmezője sorra legyőzi a körülötte lévő támadókat, ha jól emlékszem, a föld, víz és a levegő jelképeit. Istenem, de régen láttam... Tényleg, van annak már vagy 25 éve! Kár, hogy akkor nem vezettem naplót, mert most csak fellapoznám és mindent el tudnék mesélni részletesen.

2006. június 5., hétfő

Psssszt...

Photobucket - Video and Image Hosting Csak csöndesen, mert szinte már mindenki alszik. Körbejártam az ismerős blogokat, elég nagy a csönd, biztos a hosszú hétvége miatt. Bár amilyen csúnya az idő, én inkább a fűtött(!) lakásban pihengetek.

2006. június 4., vasárnap

Pünkösd

Az ószövetség idején aratási ünnep és a sínai-hegyi szövetségkötés emléknapja volt. Elnevezése a görög pentekoszté, az ötvenedik szóból származik, mivel húsvét után az ötvenedik napon van a helye a naptárban.

A húsvéthoz alkalmazkodó pünkösd is tehát mozgó ünnep a niceai zsinat (Kr. u. 325) határozata óta.

Jóllehet, az ünnep első, ránk maradt írásos említése csak a II. századból való, egészen bizonyos, hogy ünneplése olyan régi, mint maga az egyház. A középkorban a Szentlélek lejövetelét jelző szélzúgás jelképezésére kürtöket és harsonákat fújtak, a tüzes nyelvek jelképezésére égő kócot, rózsákat és ostyát hullattak a magasból, néhol fehér galambokat eresztettek szét a templomban.

A május 10-e és június 13-a között mozgó ünnep alkalmasnak bizonyult a tavaszi és nyári napforduló azon ősi európai szokásainak és hitvilágának továbbélésére, amelyek a különböző népszokásokban még napjainkban is élnek.

Pünkösdkor jól tudták a régiek, meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák elôtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért.

Pünkösdi népszokás:
az ügyességpróbákkal egybekötött pünkösdi királyválasztás, a lányok, legények, kisfiúk és kisleányok falufeljáró köszöntése. A pünkösdhöz fűződő legarchaikusabb szokás a pünkösdi királyválasztás.

Forrás: HarmoNet

Párizs, Párizs...

Párizs, Párizs..., de messze vagy...

2006. június 1., csütörtök

Átalakítás

Mégis visszatettem az üzenődobozt. Ki tudja, hátha jó lesz a szűkösebb napokra, amikor csak azon keresztül lehet üzenni.
Egy kicsit változtattam a blog külsején is.