2006. november 3., péntek

Hármat mondtam, négy lett belőle.

Hát igen. A gyerekek csak 3 napig voltak, de kellett nekem még 1 nap csöndes pihenés. Most jobban elfáradtam, mint máskor. Nem fizikailag, inkább idegileg. Féltettem nagyon kicsilányt, hogy nehogy elessen, vagy megerőltesse a kezét.
Hiába, azért egy 7 éves kislány gyakran elfeledkezik arról, hogy neki most lépésben kell közlekednie, hogy nem szabad bírkóznia, hogy nem mászkálhat a bútorokon, mert leeshet és így tovább..., időnként már az 5 éves öccse figyelmeztette, hogy na-na! - nem szabad!
Elég sok leckét is kapott, minden napra jutott írnivaló és matek is. Ahhoz képest, hogy most kezdett csak írni, nagyon szépen ír! (Nem azért, mert az én unokám, de tényleg ügyes.) :)
A lényeg, hogy épen, egészségesen vitte őket haza a mamikájuk. Hál' Istennek, nagyon jó az étvágyuk, jókat ettek, játszottak, rajzoltak, számítógépeztek. Kicsifiú focizott is, aztán sajnos elromlott az idő, úgyhogy örültünk, hogy bent vagyunk a jó meleg szobában, sőt..., egyik délután nagyapó és unokája (a kisebbik), bebújtak az ágyba, az volt az űrhajó és nagyot kirándultak az űrben. Felfedeztek új bolygókat, mindenkinek jutott egy, mert természetesen a bolygóknak nevet is kellett adni. Miközben ők utaztak, mi a másik szobában rajzoltunk. Gyönyörű tündérkirálynőt, tündérpalotában. A rajzokat aztán mindig megkapja a mama, az az ő meglepetése. :)
Szóval, így múlattuk az időt. Jó volt, és ahogy láttam, ők sem érezték rosszul magukat.
Egyébként meg nagyon hideg van, kicsit fáj a fejem a nagy szél miatt, meg talán a hirtelen jött hideg sem tesz jót. Na, ez legyen a legnagyobb bajom! :)

1 megjegyzés:

  1. Megértelek, mert tudom, hogy milyen sokat jelentenek a "mindentelnéző", "mindentmegfőző", sütő, játszó, mesélő nagyszülők. Nekem megadatott elég sokáig, sőt még a gyerekeimnek is. A papa viszont soha nem ismerte egyik nagyszülőjét sem - kései gyerek volt -, így szinte meg kellett tanulnia, hogy a nagypapa mit is jelent, hogy nem nevel - az a szülők dolga - csak élvezi az unokákkal az életet. Mára már egész belejött! :)

    VálaszTörlés