Az ember, ahogy hazafelé ballagott a pénzével, így gondolkodott: "Milyen sok életet jelent ez a pénz! Hogy adhat valaki ennyit egy halott kődarabért, amit már ezer éve eltemettek és elfeledtek?"
A műgyűjtőnek, ahogy a szobrot nézegette, ez járt a fejében: "Milyen szép! Milyen élő! Álmodó lélek, amely ezerévnyi álomtól friss és édes. Hogy adhat oda valaki egy ilyen gyönyörűséget némi halott, álmoktól mentes pénzért?"
A műgyűjtőnek, ahogy a szobrot nézegette, ez járt a fejében: "Milyen szép! Milyen élő! Álmodó lélek, amely ezerévnyi álomtól friss és édes. Hogy adhat oda valaki egy ilyen gyönyörűséget némi halott, álmoktól mentes pénzért?"
(Kahlil Gibran)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése