Furcsa egy nyaralás volt, az már biztos! Semmi sem úgy alakult ahogy terveztem, és én bika vagyok! Ezzel el is mondtam mindent. Aki ismeri a bika jegyében születettek természetét, az tudhatja, hogy milyen megrázkódtatásokkal járhatott az eltelt pár nap.
Azért nem panaszkodom, így is jó volt, csak kicsit csöndesebb, nyugisabb lehetett volna.
Olyan volt az egész, mint egy átjáróház. Emberek, gyerekek jöttek-mentek, csak én voltam állandó. Akkor is, amikor az ég zengett és akkor is, amikor hétágra sütött a Nap, és 35°C volt árnyékban. Na, a sok melegre nem panaszkodhatom, mert nem nagyon volt benne részünk, a hideg annál többet vendégeskedett nálunk... Még be is kellett fűteni, úgy ám! Ennek ellenére mégis megfáztam, még most is dáthás vagyok, de a tünetek azt mutatják, hogy kifelé megyek belőle.
Elromlott a villanyrezsó, leverte az órát, persze még időben rájöttem, hogy mi a gond, mert különben a melegvíznek is búcsút mondhattunk volna. Egy ősrégi barackfa, mely csak apukám miatti tiszteletből álldigál még mindig, elhagyta az egyik ágát: barackostul letörött. Ezt nem bántam, pedig úgy amúgy én nagyon szeretem a fákat, de ahogy ez szegény kinéz..., hát..., szóval nem kár érte.
Lányom a kaktusz bimbai helyett a tuják tetejét nyírta le, mert szerinte azok miatt nincs fény a teraszon. Bummm. Ezzel csak azt érte el, hogy nem fognak az égig nőni, de majd jól megbokrosodnak, akkor majd nyírhatjuk körbe.
Az egész kert olyan, mint egy erdő, melynek közepén van egy icipici napsütötte tisztás. Ott néha még napozni is lehet. A kert körül, kint, a járda mellett van vagy 12 diófa. Ezzel azt hiszem, el is mondtam mindent. Akkor mit számít az a pár tuja?
Mondogatjuk apukámnak, hogy talán nem nekünk kellene egy új esőerdőt gondozni, de ő a 85 évével már ragaszkodik a megszokott fáihoz. Csak azt felejti el, hogy amikor ezeket ültették, akkor még kicsik voltak, nem ért össze a lombjuk, a kertben sem volt égigérő fenyő, lépcsőt beborító tuja és fenyőre, házra, kerítésre tekeredő szőlőlugas. Van még sövény is kívül, belül, biztos, ami biztos alapon, pár betegeskedő meggyfa, szilva, ami még soha nem hozott normális termést, de jó, ha van. Néhány barackfa is akad. Kicsi telek, kicsi ház, kicsi hinta, kicsi medence, kicsi emberek. Nagyokat és kövéreket nem hívunk, mert úgysem férnének el.
A gyerekek viszont nagyon jól érzik ott magukat, van sok bogár, madár, mókus, vakond... El is határozták, hogy amíg élnek, soha nem fognak máshol nyaralni!
Azért azt megnézném... Hátha lesz még rá időm...
Azért nem panaszkodom, így is jó volt, csak kicsit csöndesebb, nyugisabb lehetett volna.
Olyan volt az egész, mint egy átjáróház. Emberek, gyerekek jöttek-mentek, csak én voltam állandó. Akkor is, amikor az ég zengett és akkor is, amikor hétágra sütött a Nap, és 35°C volt árnyékban. Na, a sok melegre nem panaszkodhatom, mert nem nagyon volt benne részünk, a hideg annál többet vendégeskedett nálunk... Még be is kellett fűteni, úgy ám! Ennek ellenére mégis megfáztam, még most is dáthás vagyok, de a tünetek azt mutatják, hogy kifelé megyek belőle.
Elromlott a villanyrezsó, leverte az órát, persze még időben rájöttem, hogy mi a gond, mert különben a melegvíznek is búcsút mondhattunk volna. Egy ősrégi barackfa, mely csak apukám miatti tiszteletből álldigál még mindig, elhagyta az egyik ágát: barackostul letörött. Ezt nem bántam, pedig úgy amúgy én nagyon szeretem a fákat, de ahogy ez szegény kinéz..., hát..., szóval nem kár érte.
Lányom a kaktusz bimbai helyett a tuják tetejét nyírta le, mert szerinte azok miatt nincs fény a teraszon. Bummm. Ezzel csak azt érte el, hogy nem fognak az égig nőni, de majd jól megbokrosodnak, akkor majd nyírhatjuk körbe.
Az egész kert olyan, mint egy erdő, melynek közepén van egy icipici napsütötte tisztás. Ott néha még napozni is lehet. A kert körül, kint, a járda mellett van vagy 12 diófa. Ezzel azt hiszem, el is mondtam mindent. Akkor mit számít az a pár tuja?
Mondogatjuk apukámnak, hogy talán nem nekünk kellene egy új esőerdőt gondozni, de ő a 85 évével már ragaszkodik a megszokott fáihoz. Csak azt felejti el, hogy amikor ezeket ültették, akkor még kicsik voltak, nem ért össze a lombjuk, a kertben sem volt égigérő fenyő, lépcsőt beborító tuja és fenyőre, házra, kerítésre tekeredő szőlőlugas. Van még sövény is kívül, belül, biztos, ami biztos alapon, pár betegeskedő meggyfa, szilva, ami még soha nem hozott normális termést, de jó, ha van. Néhány barackfa is akad. Kicsi telek, kicsi ház, kicsi hinta, kicsi medence, kicsi emberek. Nagyokat és kövéreket nem hívunk, mert úgysem férnének el.
A gyerekek viszont nagyon jól érzik ott magukat, van sok bogár, madár, mókus, vakond... El is határozták, hogy amíg élnek, soha nem fognak máshol nyaralni!
Azért azt megnézném... Hátha lesz még rá időm...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése