2006. augusztus 31., csütörtök

Juj, de hideg van odaki!

Irgum-burgum, szedtevette-teremtette!!! Hát hogy lehet ilyen hideg augusztus végén?!

Emlékeimben úgy él ez az időszak, hogy amikor ősszel iskolába kellett menni, akkor mindig nagyon jó idő volt, és mi majd' megfőttünk az évnyitón, nem is beszélve az utána következő tanítási napokról! Gyönyörűen sütött a Nap, mi meg az osztályban arról ábrándoztunk, hogy mi mindent lehetne kezdeni az időnkkel, ahelyett, hogy bent ülünk a meleg tanteremben... Tényleg, most jut eszembe, hogy az elején csak mindenféle felmérőket írtunk, hogy lássák, hol tartunk, ki mit felejtett a nyáron?

Lassan olyanok leszünk (vagy csak én?), mint az angolok. Fő téma az időjárás. Már nem csodálkozom rajtuk, mert amilyen régen volt a ködös Albion, hát... nem meglepő. Amikor (nagyon régen) én arra jártam, 22 fokban strandruhában járkáltak, mi meg pulóverben sétálgattunk, és még úgy sem volt melegünk. Azóta ott is felborult az időjárás, szerintem, a híres londoni köd sem létezik már. Szmog! - az igen. Mondom ezt úgy, hogy nem jártam ott, hú, már meg nem mondom hány éve! Már nem is fogok...
Fotót nem tudok mutatni erről az útról, mert ex-férjem úgy fényképezte végig az Angliában töltött időt - nem volt sok, csak egy hét -, hogy a gépben nem volt film. Akkor még nem olyan fotómasinák voltak, hogy film nélkül el sem lehet kattintani. A meglepetés akkor jött, amikor ki akarta venni a filmet! Pedig micsoda jó képek lehettek volna!

Szép út volt..., leszámítva a kisebb-nagyobb nézeteltéréseket, ami az akkori kettős érdeklődési körének különbözőségéből fakadt. Budapest-München-Párizs-Brüsszel-London-Birmingham és vissza. Autóval, mi skodával mentünk, Brüsszelben Anyukámék csatlakoztak hozzánk egy trabanttal. A skodát az öreg kontinensen hagytuk, és a trabant "röpített" bennünket tovább Angliába. Volt is közönségünk egész úton! Nem csodálom, ritkán láttak olyan szépséget. :)

Nahát, hova nem jutottam a rossz időtől! Közben kint szélvihar dúl, de sebaj! Miket nem mondok! - igenis baj! Szegény párom, ma ment le Szántódra, hogy az otthagyott ruháknak legalább egy részét elhozza. Meg fog fagyni!

2006. augusztus 28., hétfő

Váratlanságokkal...

...van tele az élet. Én pedig, ahogy öregszem, úgy viselem egyre nehezebben a váratlan történéseket. Elég egy csekélység, ami másképp alakul, mint ahogy terveztem, és akkor én már úgy érzem, hogy minden összekuszálódott. Aztán kiderül, hogy nem, nincs semmi baj, de az első reakcióm mindig az ijedtség, hogy most aztán mi lesz?
Szeretem a biztonságot, szeretem tudni, hogy miként alakul a másnapom, előre tervezek. Nem az a fontos, hogy óráról órára meglegyen a program, csak a napi teendőket tervezem meg, és ha az felborul, akkor rosszul érzem magam. Nem vagyok egy csöppet sem rugalmas, pedig a vicc az, hogy én igyekszem, és néha "hősnek" érzem magam, ha valami előre be nem tervezett esemény kapcsán nem zuhanok magam alá!
Ennek az eszmefuttatásnak természetesen oka van, mert holnap (ma!) váratlanul, 1 nappal előbb jönnek az unokáim, akiket imádok, szeretem, ha itt vannak, és mégis... Rögtön az jut eszembe, hogy van-e itthon minden amit szeretnek, hogy holnap (ma!) bele kell húzni, hogy felborul az egész heti programom..., pedig nagyhirtelen már át is szerveztem a dolgokat, és nem szakadt le az ég!
Mellettük nincs mese! - muszáj rugalmasabbnak lennem, akár tetszik, akár nem! Pedig de utálom! Mit meg nem tesz az ember az unokáiért! Photobucket - Video and Image Hosting
Most 2-3 napig nem nagyon tudok jönni, de majd igyekszem, hátha mégis belefér az időmbe egy kis irkafirka.

2006. augusztus 26., szombat

Juhász Gyuláról

Igen, aki olvasgatja a verses blogjaimat, az már észrevehette, hogy mostanában sok Juhász Gyula verset írok be.
Nemrégiben vettem elő a teljes gyüjteményt és olvasgatva olyan versekre bukkanok, amik annak idején - gondolom, túl fiatal voltam még - nem fogtak meg, most viszont csodálattal olvasom, nem tudok betelni vele!
Régebben az Anna-versek nyűgöztek le, gyönyörűek, és koromnál fogva a szerelem nagyon fontos volt számomra. Ma már az élet egyéb oldalai is nagyon mélyen érintenek, s ha találok olyan verset, mely közel áll az én természetemhez, életfelfogásomhoz, ráadásul csodálatosan megírva, hát ott én csak hallgatok, hiszen mindent elmond a vers!

Juhász Gyula: TESTAMENTUM

Nektek hagyom, ha innen elmegyek
E búcsúzót, jövendõ emberek!

Ha emlékeztek, mit daloltam én,
Ne kérdezzétek majd, ki voltam én.

Nem a pacsirta fontos, csak a dal,
Mely a nem múló, szent összhangba hal.

Én botorkáltam, s botlottam sokat,
De nem szûntem dúdolni dalomat.

Szomorú volt a versem, jól tudom,
Csüggedten álltam sokszor féluton.

Én vétkem, én nagy vétkem, érezem,
Hogy nem láthatta könnyemtõl szemem

Sokáig a fölpirkadó napot:
De ti ezen ne csodálkozzatok!

Ha én a gyöngyvirágos hant alatt
Nem álmodom, csak fekszem majd hanyatt,

Kívánom és ez testamentumom,
Akarom én, ez így is lesz, tudom:

Hogy meg ne értse többé senki sem,
Miért vérzett el lassan a szivem,

Miért volt nékem fájó, ami szép,
S a fiatalság tavaszi izét

Miért érezte fanyarnak a szám,
S az asztal végén, vidám lakomán

Mért sírtam én, mint az elátkozott:
Ne értsétek meg azt, ti boldogok!

2006. augusztus 25., péntek

Plútó, megmérettél...

A Plútó a Naprendszer legkülső és messze a legkisebb bolygója.
  • Naptól mért átlagos távolsága: 5,913,520,000 km (39.5CSE)
  • átmérõ: 2320 km
  • tömeg: 1.32e22 kg
Ez volt eddig. Mától a Plútó nem bolygó! Nem ám, mert túl kicsi, és nem úgy viselkedik, mint ahogy azt egy bolygótól elvárnánk! Pályája olyannyira megnyúlt, hogy időnként a Neptunusznál közelebb kerül a Naphoz, pályasíkjának a Nap egyenlítőjével bezárt szöge jóval nagyobb mint a többi bolygóé. Ráadásul a Plútó jóval kisebb mint gondolták felfedezésekor, mert mint később kiderült, a mi Holdunk is nagyobb nála.

Az IAU (Nemzetközi Csillagászati Unió) idei prágai kongresszusán egy szakértői bizottság, hosszas vita után javasolta a Plútó trónfosztását. A 75 országból érkezett 2500 csillagász szavazása alapján a Plútót mostantól hivatalosan törpebolygónak nevezik.

Tehát, mostantól nem kilenc, csak nyolc bolygó kering a Nap körül.

De a Föld azért még forog...

2006. augusztus 23., szerda

Újra itthon!

Megjöttem.
Furcsa egy nyaralás volt, az már biztos! Semmi sem úgy alakult ahogy terveztem, és én bika vagyok! Ezzel el is mondtam mindent. Aki ismeri a bika jegyében születettek természetét, az tudhatja, hogy milyen megrázkódtatásokkal járhatott az eltelt pár nap.
Azért nem panaszkodom, így is jó volt, csak kicsit csöndesebb, nyugisabb lehetett volna.
Olyan volt az egész, mint egy átjáróház. Emberek, gyerekek jöttek-mentek, csak én voltam állandó. Akkor is, amikor az ég zengett és akkor is, amikor hétágra sütött a Nap, és 35°C volt árnyékban. Na, a sok melegre nem panaszkodhatom, mert nem nagyon volt benne részünk, a hideg annál többet vendégeskedett nálunk... Még be is kellett fűteni, úgy ám! Ennek ellenére mégis megfáztam, még most is dáthás vagyok, de a tünetek azt mutatják, hogy kifelé megyek belőle.
Elromlott a villanyrezsó, leverte az órát, persze még időben rájöttem, hogy mi a gond, mert különben a melegvíznek is búcsút mondhattunk volna. Egy ősrégi barackfa, mely csak apukám miatti tiszteletből álldigál még mindig, elhagyta az egyik ágát: barackostul letörött. Ezt nem bántam, pedig úgy amúgy én nagyon szeretem a fákat, de ahogy ez szegény kinéz..., hát..., szóval nem kár érte.
Lányom a kaktusz bimbai helyett a tuják tetejét nyírta le, mert szerinte azok miatt nincs fény a teraszon. Bummm. Ezzel csak azt érte el, hogy nem fognak az égig nőni, de majd jól megbokrosodnak, akkor majd nyírhatjuk körbe.
Az egész kert olyan, mint egy erdő, melynek közepén van egy icipici napsütötte tisztás. Ott néha még napozni is lehet. A kert körül, kint, a járda mellett van vagy 12 diófa. Ezzel azt hiszem, el is mondtam mindent. Akkor mit számít az a pár tuja?
Mondogatjuk apukámnak, hogy talán nem nekünk kellene egy új esőerdőt gondozni, de ő a 85 évével már ragaszkodik a megszokott fáihoz. Csak azt felejti el, hogy amikor ezeket ültették, akkor még kicsik voltak, nem ért össze a lombjuk, a kertben sem volt égigérő fenyő, lépcsőt beborító tuja és fenyőre, házra, kerítésre tekeredő szőlőlugas. Van még sövény is kívül, belül, biztos, ami biztos alapon, pár betegeskedő meggyfa, szilva, ami még soha nem hozott normális termést, de jó, ha van. Néhány barackfa is akad. Kicsi telek, kicsi ház, kicsi hinta, kicsi medence, kicsi emberek. Nagyokat és kövéreket nem hívunk, mert úgysem férnének el.
A gyerekek viszont nagyon jól érzik ott magukat, van sok bogár, madár, mókus, vakond... El is határozták, hogy amíg élnek, soha nem fognak máshol nyaralni!
Azért azt megnézném... Hátha lesz még rá időm...

2006. augusztus 4., péntek

2006. augusztus 3., csütörtök

Ember tervez...

Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről. (Woody Allen)

Szombatról vasárnapra virradóra csörgött a telefon, lányom hívott Szántódról, hogy rettenetesen fáj a torka, bedagadt a mandulája, lázas, másnap jönnek a gyerekek és nem tudja őket ellátni. Mit tehettem? Vasárnap délelőtt összepakoltam a legszükségesebbeket és délben irány a Déli pu. Délután 4 órakkor már ott is voltam, 6 óra körül befutottak a gyerekek.
Nos, én azt terveztem - meg az egész család - , hogy 7-én indulunk nyaralni. Tegnap este jöttem vissza, mert hál' Istennek és az orvosnak, lányom már egész jól bírja a gyűrődést. Azért egy majdnem 7 éves és egy 5 éves lurkóval nem akármi az élet!
Fő, hogy jobban van, én meg most pihenem ki a fáradalmakat és mosok, vásárolok, készülök az igazi nyaralásra, mert hétfőn újra utazom, de akkor már kb 2-2 és fél hétig maradok. Ezt tervezem én...
Aztán kiderül, hogy mi lesz belőle?!
Lehet, hogy Isten már most jókat somolyog magában?